Oldalak

2011. máj. 17.

Kukoricás palacsinta

Kedves barátnőmtől, Dóritól kaptam Stahl: Gyorsan, valami finomat! szakácskönyvét. Ez a kukoricás palacsinta első látásra megtetszett és az elkészítése sem váratott sokáig magára. Nagyon hamar kész van és a kukorica-fokhagyma-zöldfűszer igazán zamatos kis palacsintácskákat ad. Kissé emlékeztet az amerikai palacsintára (ampal), már olyan szempontból, hogy puha, kisméretű, a sütőportól szinte ujjnyi magasak. Csak ez sós, míg a klasszikus ampal édes.
A hozzávalókat nem méricskéltem, a kétféle lisztből egy-egy mérőkanálnyit használtam; a poszt kedvéért utólag megmértem, egy kis mérőkanál 35 gr.
Ettük az eredeti recept szerint ajánlott karamellizált lilahagymával (forró margarinon párolt-karamellizált, félfejre vágott lilahagyma), fokhagymás és metélőhagymás tejföllel; legutóbb pedig borecetes eper csatnival.



Kukoricás palacsinták

hozzávalók

1 kis kukoricakonzerv (töltőtömeg 285 gr)
2 tojás
~ 3,5 dkg liszt
~ 3,5 dkg kukoricaliszt
2-3 gerezd fokhagyma
1 kk sütőpor
só, bors
friss bazsalikom v. kakukkfű

sütéshez kevéske olaj

A kukoricakonzervet hideg vízzel átöblítem és szűrőbe borítva alaposan lecsöpögtetem.
A két tojást megmosom, feltöröm, kettéveszem.
A fokhagymát megpucolom, a zöldfűszert leöblítem és apróra vágom.
A tojások sárgáját, a lecsepegett kukoricát, az átnyomott fokhagymát és a sót, frissen őrölt borst turmixban vagy botmixerrel alaposan összeturmixolom.
Hozzáadom a kétféle lisztet és a sütőport, az aprított zöld fűszert, fakanállal elkeverem.
A tojások fehérjéből csipetkényi sóval kemény habot verek és két-három részletben a kukoricás-tojásos masszához dolgozom.
5-10 percet állni hagyom.
Serpenyőben kevéske olajat melegítek - nem kell sok, éppenhogy olajos legyen az alja.
A palacsintamasszát átkeverem és bő evőkanálnyi halmokat teszek a serpenyőbe. Nem lapítgatom el a tésztát, mert sülés közben magától elterül kicsit. Serpenyő méretétől függően 4-5 palacsintát sütök egyszerre.
Közepes-kis lángon mindkét oldalát megsütöm (oldalanként 1,5-2 perc). Vigyázok, hogy az olaj ne legyen túl forró, mert akkor a palacsintácskák külseje megég, de közepük nyers marad.
Két adag palacsinta között, ha kell, egy kk-nyi olajat teszek még a serpenyőbe.

A fűszeres, pikáns kukorica palancsintákat fokhagymás tejföllel, karamellizált lilahagymával, eper csatnival tálalom. Vagy csak úgy magában, kevéske fűszervaj kíséretében, de főzelék feltétként is szuperül megállja a helyét.


Gyors és könnyű - Stahl a könyvében lilahagymástól, palacsintástól 35 percet ad és ennyi idő alatt bőven el lehet készíteni.

Jó étvágyat !

2011. máj. 15.

Borecetes-mézes eper, csirkével


Bár elismerem, hogy hirtelenjében furcsán hangozhat a párosítás, ez mégsem a mákos-lekváros pacal esete :)
Sokkal inkább a gombhoz kabátot, azaz Tokaji borecethez receptet eset :)

Ami adott volt: Tokaji borecet, ez esetben tokaji muskotályból.
Ehhez a jó minőségű borecethez párosítottam mézet és epret. Az eredmény fergetes ízkombináció, a mézen karamellizált eper édessége a tokaji muskotályból készült borecet fanyarságával.
A mézes, borecetes eper fehérboros-mézes csirkecombot kísért, némi hófehér rizs társaságában. Bár a méz közös alkotóelem a húsnál és a köretként tálalt epernél, az étel nem lesz unalmas, hiszen a paradicsompürés-kakukkfüves ízesítés (hús), illetve a méz tokaji borecettel való megbolondítása (eper) más-más ízt ad.


 

Borecetes-mézes eper

hozzávalók

10-12 szem eper
2 ek méz
2 kk Tokaji borecet tokaji muskotályból

Az eperszemeket megmosom, szárát-levelét leszedem, a gyümölcsöt konyhai papírtörlőn leszárítgatom.
Seprenyőben habzásig hevítem a mézet, majd beleöntöm a tokaji borecetet és elkavarom.


A forró mézbe teszem az eperszemeket, majd inkább rázogatva, mint keverve, ügyelve, hogy a tokaji borecettől különösen aromás méz mindenhol bevonja a szemeket, 3-4 perc alatt karamellizálom.


Ennyi idő alatt az eperszemek, bár kissé átpuhulnak, tartásuk megmarad, nem lesznek szottyosak.
Az epret tálalás előtt 1-2 percig a serpenyőben pihentetem.



Fehérboros-mézes csirkecomb

hozzávalók

2 csirkecomb (felső)
5 dkg vaj
1 bő ek méz
1 dl Tokaji muskotály
3-4 emberes gerezd fokhagyma
5 cm póréhagyma (fehér rész)
1 dús ágacska friss kakukkfű
1 kk paradicsompüré
só, bors

A csirkecombokat lebőrözöm, konyhai papírtörlővel kicsit leszárítgatom, csipetnyi sót és néhány tekerés borst dörzsölök mindkét oldalukra.
Serpenyőben összeolvasztom a vajat és a mézet. Beledobom a megpucolt fokhagymát (ha nagyon nagyok a gerezdek, előzőleg kettévágom) és világosbarnára pirítom, majd kiszedem.
A forró méz-vajra teszem a sózott, borsózott csirkecombokat és néhány perc alatt, minden oldalon szép mázt pirítok rájuk.
A hús mellé teszem a fokhagymát és a vékonyra karikázott póréhagymát. Felöntöm az egy dl Tokaji muskotállyal és fél percre lefedem, míg a forró zsiradék kiprüszköli magát. A mártáshoz adom a pici paradicsompürét és a leöblített kakukkfű ágat is.


Fedő alatt, kis lángon párolom a húst, időnként kevéske vizet (egyszerre legfennebb fél dl-t) öntök alá, ha a mártás túlságosan besűrűsödne. Nagyjából 40 perc alatt elkészül a hús.


Tálaláskor a fehérboros-mézes csirkecombot bevonom a borecetes-mézes-epres szósszal, majd melléhalmozom az aromás, karamellizált eperszemeket és némi párolt rizset.

Jó étvágyat !

Kukoricás raguleves tárkonyos borecettel

Egy jó raguleves nálunk mindig nyerő. Igaz, Manónak tálaláskor kiszedem a murok nagy részét és igyekszem úgy merni, hogy sok krumpli kerüljön a tányérjába, de ezt leszámítva, szinte bármikor szívesen esszük. Általában tárkonyos és savanykás és sok zöldborsó (is) van benne. Most csavartam egy kicsit a megszokott levesen, és zöld helyett sárga került bele. Azaz borsó helyett kukorica. Friss tárkonnyal főztem, savanykásságát pedig tárkonyos tokaji borecet adta.




Kukoricás raguleves tárkonyos borecettel

hozzávalók

~ 40 dkg disznóhús (comb)
2 nagy szál murok
1 szál petrezselyem
5-6 szem krumpli
2 közepes fej hagyma
4-5 emberes gerezd fokhagyma
fél kicsi kukoricakonzerv (~ 10 dkg)
friss tárkony
2-3 ek tárkonyos tokaji borecet
só, bors
1 bő ek liszt
2 púpozott ek tejföl
2-3 ek olaj


A kukoricakonzervet leszűröm, hideg vízzel átöblítem, alaposan lecsepegtetem.
A zöldségeket megpucolom-hámozom. A hagymát félfejre, vékonyra vágom, a fokhagymát apróra. A murkot és petrezselymet felkarikázom, a krumplit kockázom.

A disznóhúst leöblítem, konyhai papírtörlővel leitatom, kockára vágom.
Az olajat felmelegítem, rádobom a hagymát és üvegesre párolom-pirítom. Az aranysárga hagymához teszem a fokhagymát, egy percig kevergetem, majd a lábasba kerül a disznóhús is, ezt fehéredésig kevergetem.
Megszórom a liszttel, alaposan elkeverem, majd kevéske vízzel (ujjnyira lepje el) felöntöm és ismét alaposan átkeverem, hogy a liszt ne maradjon csomós.
Felöntöm nagyjából liternyi-másfél liter vízzel. Nagy lángra veszem, hogy hamarabb elkezdjen főni. Amint forrni kezd, visszaveszem a lángot és kb 10 percet főzöm, kissé félrebillentett fedő alatt.
Beleszórom a megpucolt és feldarabolt zöldségeket. Ha kell, felöntöm még kevés vízzel (rövidebb vagy hosszabb lére).
Fűszerezem: só, bors, friss tárkony. Én a friss tárkonyt nem szoktam felaprítani, de a szép hosszúkás, illatos tárkonyleveleket teszem a levesbe; természetesen lehet apróra vágva is hozzáadni.
Amint a leves főni kezd, kis lángra veszem és picit félrebillentett fedő alatt a húst és zöldségeket puhára főzöm (nagyjából 20-25 perc).
Az utolsó néhány percben hozzáteszem a már alaposan lecsepegett kukoricát (konzerv kukorica, tehát nem kell főzni, pár perc alatt átveszi a leves ízét és fordítva).
Tovább fűszerezem, azaz a leveshez öntöm a tárkonyos tokaji borecetet. Már nem főzöm, csak egy-kettőt lobbantok rajta.
A tejfölt simára keverem a levesből apránként kimert forró lével (hőkiegyenlítés), majd visszaöntöm a tárkonyos kukoricás ragulevesbe, elkeverem. Nem főzöm, csak visszamelegítem.
Megkóstolom, ha kell, utánna fűszerezem (nem kellett).


A sűrű, a tárkonyos tokaji borecettől kellemesen savanykás, a tejföltől selymes leves tálalásra kész. Ebédkor két tányérral eszünk belőle, aztán délután rájárunk, nehogy egyedül érezze magát szegény leves. Érdekes, minden "ellenőrző látogatás" után egyre kevesebb kukoricás raguleves rejtőzik a lábasban.
Azok a fránya kis csenőmanók. :)

Jó étvágyat !

Szószedett:
murok - sárgarépa

Eper csatni kakukkfüves borecettel

Gyors és viszonylag könnyű vacsorához kukoricás palacsintát sütöttem. Általában fokhagymás tejföllel és karamellizált lilahagymával tálalom, de most valami más feltétet gondoltam ki a kakukkfüves, aranybarna palacsintácskákhoz. A korábbi fűszeres tokaji borecetes-peres köret sikerén felbuzdulva - no meg azért, mert kistálkányi édes eper piroslott a hűtőben -, hirtelen felindulásból eper csatnit rittyentettem. Hmmmmmmmm :) Soha rosszabbat. :)




Eper csatni kakukkfüves borecettel

hozzávalók

14-16 szem eper
2 kisebb fej lilahagyma
1 ek vaj
2 bő ek cukor
csipetkényi só
1 kk frissen reszelt gyömbér
5-6 ágacska kakukkfű
1 ek fűszeres tokaji borecet, kakukkfüves

Az epret megmosom, szárát-leveleit lecsípem, konyhai papírtörlőn megszárítgatom. Félbe, negyedbe - ha nagyon nagy szemű, nyolcadba - vágom.
A hagymát megpucolom, félbe vágom, majd egészen vékonyan felszeletelem.
A kakukkfű ágakat leöblítem, a víztől lerázom, majd a levélkéket lecsípdesem, kissé felaprítom.
A vajat és cukrot serpenyőbe teszem, kis lángon megolvasztom.
Mikor a vaj és a cukor karamellizálódott, rádobom a lilahagymát és lassú tűzön, kevergetve, 6-8 perc alatt, pirítom-karamellizálom.
Fűszerezem: frissen reszelt gyömbér, picurka só, friss kakukkfű és az ek-nyi kakukkfüves tokaji borecet.
A fűszeres lilahagyma alatt felhúzom a lángot, majd a serpenyőbe teszem a felkockázott epret.
Falapáttal finoman átkeverem és mindössze 2-3 percig rotyogtatom.


A fűszeres, pikáns, borecetes eper csatnit tálaláskor a frissen sült kukoricás palancsinták tetejére halmozom, és külön tálkában is kínálom.
Illatos, zamatos, fenséges.
Soha rosszabbat :)
Gyors és könnyű, mosogatással együtt szűk negyed óra alatt kész van.


Jó étvágyat !

2011. máj. 11.

Békebeli foszlós kiflik

Az egészről az internet tehet. De főleg és legelső sorban Max mester. :)
Tegnapelőtt képeket küldött ezekről az ínycsiklandó kávés süteményekről. És tegnap a receptet is közkinccsé tette.
Én meg nekiláttam.
Tegnap sült egy adag.
Aztán ma reggel még egy.
És valami komoly baj lehet.
Ugyanis a valóban békebeli, foszlós, puha, finom kiflik roppant gyorsan fogynak!

Tegnap este 16 kiflit sütöttem az adag tésztából. Ma reggel a megkelt tésztát két részre vettem, kisebb kifliket formáztam és 32 csodásan illatos, csábos süti mosolygott rám a két tepsiből.
Egy részük natúran sült, azaz a kinyújtott és kivágott tésztát mindössze kevéske puha vajjal kentem meg. Nagyobb részükre nutella került felcsavarás előtt. Néhány pedig citromhéjas-, illetve narancshéjas cukros tölteléket kapott.
Eredetileg levendulás cukorral gondoltam ízesíteni a tésztát, de sajna rá kellett döbbennem, hogy mindössze egy kk-nyi van a cukrosüveg alján. Alig várom már, hogy virágozzon a kertben a levendula!
A kellemes állagú, rugalmas tésztával haladósan lehet dolgozni; míg az egyik tepsi telik a sütikkel, az adag tészta másik fele konyharuha alatt pihen; aztán az első tepsi sülése közben megformázom és kicsit pihentetem a kifliket a második tepsibe.
Egyszerűen ellenállhatatlan!




Békebeli foszlós kiflik - több ízben

hozzávalók

1,5 dl tej
1 tojás
8 dkg puha vaj
40 dkg liszt
4 dkg cukor - ebből 2 dkg citromhéjas cukor
csipetke só
1,5 dkg élesztő

töltelékhez
némi puha vaj, nutella, citromhéjas/narancshéjas cukor

kenéshez, szóráshoz
1 tojás, cukor


A tészta hozzávalóit érkezési sorrendben a kenyérsütő gép formájába teszem, majd dagaszt-keleszt programot indítok. Másfél óra múlva enyhén lisztezett lapítóra borítom a szépen, kissé szálasra kelt, ruganyos tésztát. Enyhén átgyúrom, majd két részre veszem. Az egyik tésztagömböcöt liszttel megszórt tányérra teszem és konyharuhával kétrét letakarom.
A másik tésztagömböcöt kör alakúra nyújtom és 16 cikkre vágom. Ez lehet kevesebb is, akkor nagyobb kifliket lehet siríteni.
A háromszögek egy részét puha vajjal vékonyan megkenem. Más részükre nutellát kenek. Néhányra pedig egy-egy tk-nyi citrom-, illetve narancshéjas cukrot halmozok.
A tésztát kifli formába, szorosan feltekerem és sütőpapíros tepsire ültetem.
Konyharuhával letakarom és nagyjából 10 percig pihentetem.
Átkenem kissé felvert tojással és megszórom cukorral.


175 fokos (légkeveréses; normál sütő 180-190 fok) sütőbe tolom és nagyjából 18-20 percig sütöm, míg csodaszép aranybarna színt kapnak.
Néhány percig a tepsiben pihentetem, majd rácsra szedem és langyosra, ehetőre hűtöm.
Aztán tálcára teszem és tálalásig elzárom, sarokhátrakötéssel megfenyegetett őrt állítok mellé.
Néhány így is elpárolgott a tálcáról :) Azok a fránya kis csenőmanók :)


Max barátom, köszönöm!

Jó étvágyat !

2011. máj. 10.

Murok, petrezselyem, paszternák - kicsit másként

Halat sütöttem és valami más köretet szántam mellé, mint a klasszikus rizs/rizibizi vagy krumpli.
Zöldség. Lássuk csak, valami rémlett egy régebbi NL-ból. Lapoz, lapoz, lapoz. Ez az!
Seperc alatt megvan, míg a hal készül, szinte a zöldség is tálalásra kész.
Azoknak, akik amúgy nemigen rajonganak a főtt murokért, petrezselyemért, paszternákért: érdemes kipróbálni ezt a változatot, kellemes meglepetés és finom változatosság.





Zöldségköret - mézes, wok fűszeres

hozzávalók

8-10 szál murok
2-3 szál petrezselyem
1 szál paszternák
8-10 emberes gerezd fokhagyma
3 ek olaj
1 kisebb ek méz
1 tk wok fűszerkeverék
só, bors

A zöldségeket megpucolom. A gyökérzöldséget - aka murok, petrezselyem, paszternák - hosszában félbe, negyedbe, ha nagyon vastag, nyolcadba vágom.
Forró, sós vízbe teszem és 3-4 percig főzöm, majd hirtelen hidegzuhany alá teszem (azaz blansírozom).
Az olajat serpenyőben felmelegítem, rádobom a megpucolt fokhagymát és bézsesre, világosra pirítom. Kiszedem. Érdemes figyelni, hogy ne égjen meg, mert megkeseredik és elrontja a többi zöldség ízét is.
A blansírozott és alaposan lecsepegtetett zöldségeket a forró olajba teszem, megszórom a wok fűszerkeverékkel, pici sóval és borssal tovább ízesítem.
Rázogatva kevergetem, nagyjából 4-5 percig pirítom, majd hozzáteszem a kis ek-nyi mézet és szintén rázogatva összeforgatom.
A mézzel csupán addig hagyom, míg szépen karamellizálódik. Visszateszem a fokhagymát a serpenyőbe, még egyet forgatok rajta, hogy ezeket is bevonja a fűszeres karamellréteg.
Tálalásra kész.


Gyors és könnyű , egyszerű, különleges.
Az eredeti recept brokkolira, murokra és cukorra szól és egyik nagy kedvencem, Marton Levente serpenyőjéből való.




Jó étvágyat !

Szószedett:
murok - sárgarépa

2011. máj. 9.

Születésnapra: eper-mousse torta Zila formában

Hétvégén ÉApám születésnapját ünnepeltük :)
Évek óta tartó hagyomány, hogy mindig más és más epertortával köszöntjük fel. Tavaly a nagysikerű Hamilton tortára esett a választás, s olyan sikere volt, hogy már-már hajlottam az újrázásra; azért is, mert hiába kerestem-kutattam, nem találtam semmilyen izgalmas epres torta receptet. Nem akartam egy viszonylag hagyományosnak számító piskóta-tejszínhab-eperrel kirakva tortát készíteni.
Végül saját kútfőből dolgoztam és rögtönöztem. Mascarpone, rengeteg eper, némi tejszínhab, kétféle krém. Az eredmény fergeteges sikert aratott! :)
Annak ellenére, hogy előre nem látott akadályt is le kellett küzdenem.
Krém. Max barátomtól tanult és már többször elkészített étkezési keményítő-tej-cukor-kakaópor krémet főztem (holland puding), de annak ellenére, hogy eddig mindig sikerült, most persze valami nem úgy volt, mint lenni szokott és krém helyett egy finom csokiöntetet kaptam. Mondom, finom, de öntet. Futólépésben főztem új krémet s mivel időben igencsak korlátozott voltam, kénytelen-kelletlen rögtönöztem: pudingpor-tej-cukor. Persze, betöltéskor visszaütött, a kihűlt puding nem mutatott valami krémesen. Előkaptam a tortabevonásra készített cukros, tejszínhabos mascarponet és kézimixerrel összedolgoztam a csokis pudinggal. Tádámm! Krém lett, nagyon finom, úgyhogy ezt a cselt máskor is bevetem.

Krém-rém ide vagy oda, a mascarpones, egy kg epret rejtő torta fergeteges sikert aratott, egyik szelet a másik után tűnt el a tálcáról.



ÉApám, az jó Isten éltessen nagyon sokáig, erőben-egészségben! Kívánjuk, hogy vígan ropd minden unokád lakodalmán, s ha eljön az ideje, nevetve kergetőzz majd a dédunokáiddal! :)


Mascarpones eper-mousse torta csokoládés és vaníliás krémmel, Zila formában

hozzávalók - eper-mousse

1 kg eper
25 dkg mascarpone
3 dl habtejszín
12-15 dkg cukor
2 cs. lapzselatin (12 lap)

hozzávalók - piskóta

3 tojás
3 ek vaníliás cukor
2 ek liszt
1 ek darált mogyoró
1 tk sütőpor

hozzávalók - krémek

csokis: 0,5 l tej + 4 dkg étkezési keményítő + 2 ek cukrozatlan kakaópor + 2-3 dkg cukor
vaníliás: 0,5 l tej + 4 dkg étkezési keményítő + 2-3 dkg vaníliás cukor + 1 vaníliarúd kikapart magja

kerek Zila forma
formaleválasztó spray

A habtejszínt hűtőbe teszem. Ha van lehetőségem, akkor az edényt is, amiben majd felverem, beállítom a hűtőbe.
Az eper-moussehoz az epret megmosom, szárát kiszedem, a gyümölcsről leitatom a vizet.
Az eperből 5-6 szép szemet félreteszek a díszítéshez. A többi eper háromnegyedét összevágom, edénybe teszem, rászórok 8-10 dkg cukrot (a cukor mennyisége az eper édességétől függ), összekeverem és 6-8 percig állni hagyom, majd botmixerrel összeturmixolom.
A két csomag lapzselatint 8 ek vízbe áztatom és kis tűzön felolvasztom. Nem kell főjjön, csak szépen megolvadjon.

Tipp & trükk:
Hideg krémhez a lapzselatint mindig melegen kell hozzáadni, azaz néhány ek vízbe téve fel kell olvasztani és úgy a krémhez keverni.
Meleg krémhez mindig hidegen kell hozzákeverni a lapzselatint, azaz a lapokat kevéske vízbe beáztatni, majd kicsavarni és a meleg krémhez keverni.



Az eperpüréből néhány kanálnyit elkeverek a zselatinnal, majd az egészet az eperpüréhez teszem és kézimixerrel alaposan eldolgozom.
A mascarponeból 20 dkg-t szintén az eperpüréhez keverek.
A habtejszínt kemény habbá verem és 1 bő ek-nyi kivételével az eperpüréhez keverem. A tejszínhabot már nem mixerrel, csak kézi habverővel vagy fakanállal dolgozom a püréhez.
A megmaradt epreket (a díszítéshez félretettet kivételével) apróra vágom és a mascarpones-tejszínhabos eper-mousseba keverem.
A Zila formát 'hűtőkompatilibis' lapos felületre teszem. Azaz akkora lapítóra, vágódeszkára, tálcára, amire ráfér a nagy kerek forma és ami befér a hűtőbe. A formát és az oldalát adó fémkarikát is kifújom formaleválasztóval. Beleöntöm az eper-mousset, majd alólról megütögetem, a formát kicsit megmozgatom, hogy a gyümölcsös krémhab kitöltse mindenütt, ne maradjon levegőbuborék. A tortát lazán letakarom, hogy ne vegye át a hűtő szagát, majd Zila formástól, tálcástól hűtőbe teszem, legalább 4 órára, de az sem baj, ha egész éjszaka ott hűsöl.

A megmaradt mascarponet (5 dkg) és a szintén megmaradt cukrot (az eperhez 8-10 dkg-t használtam, maradt 4-5 dkg) simára keverem, majd hozzáadom az 1 ek-nyi tejszínhabot is. Jól záródó műanyag dobozba szedem és ezt is a hűtőbe teszem.

A piskótához a három tojást és a 3 ek vaníliás cukrot kézmixerrel összedolgozom úgy, hogy a legalacsonyabb fokozatról indulok, és 4-5 percenként emelem a fokozatokat, legalább 15 percig keverve a tojás-cukrot, míg kifehéredik és felemelkedik az edényben. Kanalanként hozzádolgozom az átszitált lisztet és sütőport, majd a darált mogyorót is. Sütőpapíros tepsibe öntöm, elsimítom és 180 fokos sütőbe tolom. A sütő hőjét visszaveszem 175 fokra és 8-10 perc alatt készre sütöm a piskóta lapot. Mikor megvan, a tésztát sütőpapírral együtt kiemelem a tepsiből, száraz konyharuhára borítom, lehúzom róla a sütőpapírt és hűlni hagyom. A tepsinyi méretű piskótalapból akkora kört vágok, amekkora a nagyobbik Zila tortaforma, ez lesz az epermousse alja. Két-három órával tálalás előtt a már megszilárdult eperhabra teszem a piskótalapot. Cseles, mert míg most még felül a piskóta s alatta a gyümölcsös habkrém, amint megfordítom, alólra kerül a mogyorós piskótalap.


A krémekhez két külön lábosba mérem az étkezési keményítőt, a cukrot, a cukrozatlan kakaóport (a csokishoz), illetve a vaníliarúd kikapart magját (a vaníliáshoz). Kevés tejjel simára keverem, hozzáöntöm a többi tejet is (krémenként 0,5 l), majd lassú tűzön, állandó kevergetés mellett felforralom. Hideg vízbe állítom és kevergetve kihűtöm.
Na, a vaníliás így készült és sikerült is. A csokis krém valamiért nem akart összeállni, finom öntet lett belőle. Ezért végül ezt a csokis krémet töltöttem a tortába: 4,5 dl tej + egy csokis pudinpor + 4 ek cukor, simára kevertem, lassú tűzön pudingot főztem belőle, hideg vízbe állítva kihűtöttem. Betöltés előtt hozzátettem 1 ek-nyit a cukros-tejszínhabos mascarponeből és kézimixerrel simára, krémmé kevertem. Finom lett nagyon, úgyhogy ezt a megoldást cimkézem és használni fogom, akár tortakrémnek, akár pohárkrémnek.
Mindkét kihűlt krémet letakarom és felhasználásig hideg helyre teszem.

Előkeresek egy nagy tortatányért, amiről majd kínálni fogom a tortát. Kiveszem a teli Zila formát (a tálcával együtt, amin áll) a hűtőből. Ráillesztem a tortatányért és határozott mozdulattal átfordítom. Alól a tortatányér, rajta az átfordított Zila forma, tetején a tálca, amin állt. Leveszem a tálcát, majd óvatosan leemelem a Zila formát és a fém keretet is. Voilá, mascarpones eper-mousse mogyorós piskótán. Egyelőre töltetlenül.
A krémeket habzsákba szedem és betöltöm a forma által kialakított zsebeket. A cukros-tejszínhabos mascarponet szintén habzsákba szedem és megdíszítem vele a tortát.


Nagyon epres, krémes, könnyű torta. Ha az ember nem figyel, hirtelenjében azon kapja magát, hogy már a harmadik szeletet gyűri és azon gondolkodik, negyediknek csoki- avagy vaníliakrémeset kérjen.
Kis logisztikai szervezéssel kevés munkát igényel, és nem mindennapi különlegesség kerül az asztalra.
Zila forma híján kapcsos tortaformában is elkészíthető, ebben az esetben a) vagy kiszedünk kanállal az átfordított eper-mousseból és az így létrehozott lyukakba töltjük a krémet, b) a torta tetejére halmozunk krémet, c) nem a tortára teszünk krémet, de mellé kínáljuk.
Akárhogyan is, az eperszezon a nyakunkon, érdemes kézügyben tartani a receptet! :)

Jó étvágyat !

2011. máj. 7.

Hamis paprikás

Még mindig ott tartunk, hogy Manó nem eszik húst. Milánóit, fasírtot, stefánia szeletet, egybefasírtot, igen. Töltött káposztát vagy töltikét meghámozva, a tölteléket kis kecsöppel megcsöppentve, igen. Húst nem.
Többször próbáltam elmagyarázni, hogy kedvenc ételeiben szintén van hús, csupán annyi különbséggel, hogy ott darált, míg mondjuk egy rántott vagy sült szeletben egyben van ugyanolyan husika, Manó megértő bólogatások közepette hallgatott, majd bölcselkedve felelte, igen, tudom, édesanyám, de én azt a husit nem szeretem, csak a milánóit, fasírtot, stb.
Szóval eszik húst, de hát nem csinálhatok minden héten fasírtot vagy stefánia szeletet. Egyrészt mert unalmas lenne, másrészt mert igenis meg kell kóstolnia más ízeket is - egy zamatos marengói csirkét, egy tejfölös szeletet, mézes karajt.
Nagyjából így született ez a hamis paprikás. Amit Manó végülis nem paprikásnak evett, de szószós tésztának. Hasonlóan a csalós krumplileveshez, itt is "varázsoltam" egy kicsit, a paprikás alapot bő lére engedtem, belekockáztam egy nagy csirkecombot, majd tejföllel megbolondítva az egészet összeturmixoltam. És igen! Manó boldogan falta a szószós tésztát, amiben - urambocsá - nem volt husi :) Csak szósz és tészta :)




Hamis paprikás

hozzávalók

2-3 csirkecomb és/vagy 1-2 mell
2 nagy fej hagyma
6 gerezd fokhagyma
sült paradicsom (1-2 paradicsomnyi)
és/vagy 1 ek sült paprikakrém
1 kisebb murok
néhány karika petrezselyem
pirospaprika
csombor
só, bors
olaj
tejföl


A csirkehúst leöblítem, konyhai papírtörlővel felitatom a vizet, "meghámozom", azaz bőrét lehúzom. Ezt nem feltétlenül muszáj, mi bőr nélkül szoktuk enni, a bőrt bő vízben külön megfőzöm és Lizikutya vacsorájához adagolom. Kecske is, káposzta is :)
A combokat forgónál kettéveszem, a melleket félbe, majd negyedbe vágom. A húsdarabokat csipetnyi sóval, néhány tekerés borssal fűszerezem.
A zöldségeket megpucolom, a hagymát félfejre aprítom, a fokhagymát kettő-háromba vágom, a murkot és petrezselymet felkarikázom. Mivel a végén az összes zöldséget összeturmixolom, nem kell nagyon pepecselni az aprítással.
Serpenyőben 2-3 ek olajat forrósítok, rádobom a hagymát és fokhagymát, kevergetve üvegesítem.
Kézügybe készítek egy edényt, amiből majd vizet öntögetek a paprikás szafthoz.
Az aranyszínű hagymára szórok egy bő kk-nyi pirospaprikát, gyors mozdulatokkal elkeverem, majd picike (kb fél dl) vízzel felöntöm. Közepes lángon rotyogtatva, gyakori felöntögetéssel (egyszerre kb fél dl-ket) szószósítom a pirospaprikás hagymát; nagyjából 3-4 dl vizet használok el ehhez. Azért csak apránként adagolom a vizet, hogy a hagyma szószósodjon, s ne főjjön.

Tipp & trükk: A forró zsiradékban lévő hagymára szórt pirospaprika hamar megkeseredik, ezért kell gyorsan elkeverni és azonnal pici vizet önteni alá. A serpenyőt félre lehet húzni a tűzről, mielőtt a pirospaprikát a hagymára szórjuk, majd elkeverés és kevés vízzel felöntés után mehet vissza a lángra.


Mikor a hagyma szépen beszószósodott, nagyobbra veszem a lángot és a serpenyőbe teszem a húsdarabokat; átforgatom, míg szépen kifehéredik minden oldalon és a paprikás szósz mindenhol bevonja.
A hús mellé szórom a felkarikázott murkot, petrezselymet, hozzáteszem a sült paradicsomot és/vagy sült paprikakrémet. Fűszerezem: só, bors, kevéske csombor. Pici vízzel felöntöm, rázogatva elkeverem, majd egészen kicsit félrebillentett fedő alatt, kis lángon hagyom, míg a hús megpuhul, hogy a csont szinte magától kifordul. Időnként a fedő alá kukkantok és kevéske vízzel segítek paprikáson.
Amikor a csirkehús már egészen puha, kiemelem a serpenyőből. Egy combot lecsontozok és a húst a mártásba teszem. Öntök hozzá még kevéske vizet, összeforralom, majd 1-2 bő ek tejföllel elkeverem. Az egészet félrehúzom a tűzről és merülő botmixerrel selymesre mixelem, ha túl sűrű lenne, kevés vízzel vagy vízzel elkevert tejföllel segítek rajta. Megkóstolom, ha kell, még kell fűszerezem.
A mártást visszaforrósítom (nem főzöm, éppen csak egyet rottyanjon), beleteszem az előzőleg kihalászott csirkecomb és -mell darabokat.

Manónak tésztát főzök és bőven merek rá a szószból, mi á la natúr ettük, rizibizivel és almás-citromos rizzsel.
Amolyan hozzon is ajándékot, meg nem is ebéd lett, Manó boldog arccal villázta a nem husis, csak szószós tésztát, én meg elégedetten nyugtáztam, hogy fél csirkecombnyit húst mégiscsak sikerült a pocakjába varázsolni.

 

Jó étvágyat !

2011. máj. 6.

Virslis-metélőhagymás kenyér

Egyik nap nagyon töprengtem, milyen kenyeret süssek. Van néhány jó forrásom, ahonnan a kenyérrecepteket szoktam "csenni". Mivel valami újdonságra vágytam, szemben az eddig jól beválltakkal, hát lapozgattam a receptek között. A Nagy Kenyérsütő könyvben bukkantam erre a virslis kenyérre és szinte azonnal megtetszett. Olvasgatás közben eldöntöttem, hogy a tésztába metélőhagymát teszek zsálya helyett, és némi borssal, fokhagymával még rásegítek a fűszerezésre. Jó ötlet volt, a kenyértészta magában is kellemesen fűszeres, magát etető lett. A virslit illetően a következő kenyérnél nem fogom előre megfőzni és másfajta virslit választok (most Sága sajtos füstli volt), hátha az a sütésnél nem összemegy, hanem kidagad és akkor nem fog kipotyogni a szeletekből. Vagy esetleg nem kenyérnek, de kiflinek sütöm, darabonként belegöngyölve virslit. Esetleg nem virslivel, hanem szafaládéval sütöm majd.
Az biztos, hogy újra és újra meg fogom sütni, mert jóízű, jó állagú, finom.
 Az eredeti recepttel ellentétben nem egy, de két kisebb kenyeret sütöttem, nálunk jobban fogy ez a méret.


 


Virslis-metélőhagymás kenyér

hozzávalók

1 ek olaj
3 tojás
2 ek víz
50 gr olvasztott margarin
35 dkg liszt
2 ek tejpor
2 tk cukor
1,5 tk só
0,5 tk bors
1 tk élesztő
~ 4 ek aprított, friss metélőhagyma
3 gerezd fokhagyma

18-20 dkg virsli (~ 6 szál)
1 tojássárga
1 ek víz

A tésztához valókat - a metélőhagyma kivételével - érkezési sorrendben a kenyérsütő gép formájába teszem, majd dagaszt-keleszt programot indítok. A dagasztás utolsó öt percében a kellemesen rugalmas tésztához szórom a metélőhagymát is.


Tipp & trükk: Dagasztás közben érdemes ránézni a tésztára, állaga függhet a tojások nagyságától, a liszt milyenségétől. Ha a tészta túlságosan lágy, apránként pici liszttel lehet segíteni; ha túlságosan kemény lenne, akkor apránként kevéske víz hozzáadásával a megfelelő állagúra lehet hozni.
Mindig várjuk meg, míg a gép alaposan eldolgozza az utólagosan hozzáadott lisztet vagy folyadékot.

A rugalmasra kelt tésztát enyhén lisztezett deszkára borítom és határozott, de gyöndég mozdulatokkal átgyúrom, majd konyharuha alatt 5 percig pihentetem, hogy rugalmasságát visszanyerje.
Itt még úgy gondoltam, hogy egy darab kenyeret sütök, úgyhogy a tésztagömböcből egy téglalapot nyújtottam, nagyjából 2 cm vastagot. Aztán keresztben kettévágtam. Ha egyből két kenyérkében gondolkodom, akkor a nagy tésztagombócot eleve ketté veszem és úgy nyújtok két téglalapot.


A tésztára fektetem az előzetesen megfőzött és kihűtött virslit - következő alkalommal a virslit nem fogom előre megfőzni -, majd a tésztát felgöngyölöm.


Sütőpapírral kibélelt, magassabb falú tepsibe teszem (nálam két gyümölcskenyér sütőforma) és konyharuhával letakarva, langyos-meleg helyen kb 30 percig kelesztem.


A megkelt tészta tetejét vízzel elkevert tojássárgával átkenem (lehet egész tojás, vagy tojásfehérje, ami kéznél van), majd 190 fokra előmelegített sütőbe (gázsütő 5. fokozat) tolom. Sütési idő 25-30 perc, ezalatt a virslis kenyér szép aranybarnára sül. Az illatos kenyereket rácsra állítva hűtöm langyosra, ehetőre.


A soktojásos, fokhagymával, metélőhagymával bolondított kenyértészta magában is jó állagú, nagyon finom. A benne sült virsli különlegessé, mutatóssá teszi.


Jó étvágyat !

2011. máj. 4.

Óda a fokhagymához

Azt mondják a fokhagyma szépít, fiatalít, frissen tart, csábossá tesz.
Na jó, egyiket sem mondják.
Pedig lehetne.
Hiszen a fokhagyma a klasszikus kivétel a mondás alól, miszerint "minden, ami a világon jó, az hízlal, erkölcstelen vagy drága".
Merthogy a fokhagyma egyik sem a fentiek közül.
Viszont roppantul finom és egészséges.
Nyersen, főve, sülve, párolva, olivaolajban eltéve vagy mézzel-dióval rétegezve.

Egyik kedvenc ultra-gyors ételem a fokhagymás minimál tészta.
Szeretem a durumspagetti ízét magában is, és a kifőtt tészta ezerféle szósszal, feltéttel variálható. Ezeket pedig bőven el lehet készíteni, amíg a víz felforr és a tészta kifő.
A legminimálabb tésztához nem kell más, csak durumspagetti, a feltéthez pedig némi fokhagymás olivaolaj, friss fokhagyma, sült paradicsom (na jó, lehet friss üvegházi is, ha nincs kéznél saját kertből szedett, zöldfűszerekkel sütött paradicsom), némi szezámmag és kevéske zöldfűszer.




Fokhagymás minimáltészta

hozzávalók

spagetti tészta
2-3 ek fokhagymás olivaolaj
3-4 gerezd fokhagyma
sült paradicsom
bazsalikom vagy oregano (most szárított, de lehet friss is)
szezámmag
só, bors

A tésztához vizet teszek főni, mikor forr megsózom és kifőzöm a spagettit.
Amíg fő, elkészítem a feltétet. Ehhez egy serpenyőben megmelegítem a fokhagymás olivaolajat, belenyomom a megpucolt fokhagymagerezdeket, fél percig kevergetem, majd hozzáteszem a fagyasztóból elővett, kissé felaprított sült paradicsomot. Nagyjából 3-4 percig kevergetem, közben megszórom a fűszerekkel (bazsalikom, só, bors). Hozzámerek a tészta főzővizéből 1-2 ek-nyit és nagy lángon "besűrítem" (erre a célra pont megfelelő a keményítőben gazdag tésztafőző víz).
A kifőtt tésztát leszűröm és a forró fokhagymás-paradicsomos feltétre teszem, majd lángon tartva összekeverem.
Tálaláskor megszórom frissen átpirított szezámmaggal.
Ennyi.

gyors és könnyű


Jó étvágyat !

Minibukták mézzel, banánnal

Májushoz nem illő, orgonahervasztó, hideg, szeles időben jólesik valami finomságos harapnivaló, amiben ott a napsütés, a méz aranylása, a mandula halk roppanása.
Másodszor sütöm ezt a mézes-banános minibuktát, amire Mézigörl oldalán bukkantam rá.
Jó választás volt :)


A banántól és a tésztában lévő mogyorótól kissé roppanós, harapható, ugyanakkor levegős, foszlós péksütemény.
Fél adagokat sütöttem, igaz, így hamarabb elfogy, de néhány hét múlva újrasütöm. Változatosság gyönyörködtet :)



Mézes-banános minibukták

hozzávalók - tészta

1,25 dl tej
3 ek méz
1 nagy, 2 kisebb banán
40 dkg liszt
5 dkg puha margarin
1,5 dkg friss élesztő
citromhéj
1,5-2 marék szeletelt mandula
csipetke só

hozzávalók - tetejére

~ 5 dkg olvasztott margarin
pár ek méz
szeletelt mandula
~ 0,5 dl meleg, mézes tej


A tésztához valókat érkezési sorrendben a kenyérsütő gép formájába teszem, majd dagaszt-keleszt programot indítok.
Mivel a tészta állaga mindig függ a liszttől és ebben az esetben a banánok nagyságától, érettségétől is, dagasztás közben nézem a tésztát: ha túlságosan lágy (pl. farkincát húz a tésztagömböc), apránként 1-2 ek lisztet adok hozzá; ha túlságosan kemény (pl. döng, miközben a gép dagasztja), apránként kevés langyos tejjel lazítom.
A szálasra, könnyűre kelt tésztát lisztezett deszkára borítom-szedem, és gyengéd, de határozott mozdulatokkal átgyúrom, konyharuha alatt 8-10 percig pihentetem, majd 9-10 egyforma nagyságú darabba vágom. A tésztadarabokból egyenként gömböcöket formázok és sütőpapírral kibélelt (vagy kikent) tepsibe sorakoztatom.
A tésztával teli sütőformát konyharuhával letakarom és meleg-langyos helyen pihentetem, míg nagyjából duplájára nő (~ 30 perc).
A szépen megkelt tésztagömböcök tetejét megkenem olvasztott vajjal és mézzel, majd kívánság szerint szeletelt mandulával is megszórom.
180 fokos sütőben 18-22 percig sütöm, félidőben kevéske meleg, mézes tejjel még meglocsolgatom.


A kisült mézes, banános minibuktákat néhány percig a sütőformában pihentetem, majd rácsra emelem-borítom, így hűtöm langyosra, ehetőre.
A kalácsszerűen foszlós, de tömörebb, ugyanakkor könnyed péksüteményt gömböcönként elszaggatva, langyosan vagy hidegen, tejjel, teával, szeletelt almával körítve kínálom. Másodnap is finom, reggelire, uzsonnára vagy könnyebb vacsorára.

Jó étvágyat !