Oldalak

2009. ápr. 4.

Déja vu

Szerda óta szabadságon vagyok - igen, étteremalakítás alatt és a SEGÍTSÜTI licit utolsó fél órájában is - és a nagy semmittevésben, határidő nélküliségben bizony összekeveredtek a napok. Csütörtökön azt hittem, már szombat, míg pénteken egész nap csütörtöki érzésem volt.
Valószínüleg ennek is köszönhető, hogy Manapónak két nap egymás után ugyanolyan ételt tálaltam.
Illetve mégsem egészen ugyanolyat, mondhatnám 90%-os hasonlósággal. Hiszen a pénteki pizza már dupla adag medvehagymával készült, és a 10 perces bögrés csokis sütin is változtattam egy picurkát az előző napihoz képest.



Dupla medvehagymás pizza azzal érdemelte ki nevét, hogy a tésztájába is tettem egy adag, 12 levél, apróra vágott medvehagymát. Ezt, az első adagot a gép jelzésekor, azaz a második dagasztás kezdetekor szórtam a már egyszer dagasztott és kelesztett tésztára. A második adag medvehagyma már a feltét része volt: Manapó tejfölös fokhagymás 'kencéjét', illetve a magam paprikás-paradicsomos-hagymás pizzaalapját bolondítottam egy-egy bő marék apróra vágott medvehagymával.
Még sütés előtt, látványában is bódító volt, a siker borítékolható és a sütőből frissen kikapott, illatozó pizza hozta az elvárt maximumot.

Medvehagymás pizza

hozzávalók - tészta

4 dl víz
4 ek olaj
60 dkg liszt
2 mk cukor
2 ek só
2 cs szárított élesztő (2db 5keres)
bő csipet bazsalikom/oregano

A tészta hozzávalóit kenyérsütő gépbe pakolom - alólra a folyadék, rá a bazsalikommal elkevert liszt úgy, hogy befedje a folyadékot, egyik sarkába a cukor, másik sarkába a só, középre a szárított élesztő. Elindítom a dagasztó-kelesztő programot. Hangjelzéskor hozzáadom az apróra vágott medvehagymát. Amint a program lejár a tésztát kiveszem a formából és enyhén lisztezett lapítón finoman átgyúrom. Négy felé veszem, egyenként cipót formálok belőlük és olajjal vékonyan megkent fólia alatt, meleg helyen, fél órát pihentetem, kelesztem.
A cipókból egyenként akkora kört nyújtok, hogy a pizzasütő lapot pont elfedje. Amíg nem volt pizzasütő formám, sütőpapíros tepsiben sütöttem, úgy is tökéletes.
A kencéket rákenem, megpakolom mindenféle földi jóval, ízlés és kívánság szerint, majd 240 fokra előmelegített sütőben 12-14 percet sütöm.

A tejfölös alaphoz szűrőbe borítok egy kis doboz tejfölt, időnként megkevergetve, fél órát csöpögni hagytam, majd egy tálkába kanalazom a mennyiségében megcsappant, de minőségében javult tejfölt. Hozzányomok 1-2 gerezd fokhagymát, fűszerezem: só, bors, apróra vágott medvehagyma. A pizzatésztára kenem és máris mehet a feltét; ez esetben sonka, szalámi, kukorica, sajt, tojás.

A paradicsomos alaphoz egy szép kápia paprikát (kinézetre, mint a TV paprika, de élénkpiros színű; ha nincs, akkor paradicsompaprika), egy kisebb fej hagymát és 2 gerezd fokhagymát apróra vágok, icuri-picuri forró olajon megfuttatom, majd hozzáteszek egy szintén apróra vágott, előzetesen lehámozott paradicsomot és 3-4 ek sűrű, házi paradicsomlevet és ezzel is alaposan átrogyogtatom, hogy sűrű szósz állaga legyen*. Fűszerezem: só, bors, 1-2 kk cukor, borsikafű és egy marék apróra vágott medvehagyma. Ez az alap remekült passzolt a sok-sok gomba, némi sonka, kukorica, sajt feltéthez.



A 10 perces bögrés csokis süti pár napja kering a neten. A receptet Trinity barátnőmnél olvastam. Csütörtökön az eredeti leírás szerint készítettem, csupán annyi volt más, hogy csokidaraboknak fehér csokit használtam. Nagyon finom, jó csokis és nagyon tömény. Nekünk kicsit töményebb volt, mint szerettük volna, így következő nap az eredeti recepten annyit változtattam, hogy két tojással és egy jó ek házi karamellöntettel készült. Bár még mindig tömény maradt, de kevésbé volt 'fojtós' és nekünk így jobban ízlett.
Következő alkalommal marad a két tojásos változat, de a habját külön fogom felverni és a masszához keverni. Valószínüleg ezzel 11 perces süti lesz, de még mindig gyorsabb, mint bármilyen más süti, legalábbis, amit én ismerek.



Jó étvágyat!

Tipp & trükk:
* Ezt a paprika-hagyma-fokhagyma-paradicsom-paradicsomlé alapot nyáron, mikor a zöldségek frissek, ízük van és nem aranyárban mérik, nagyobb adagban készítem, s miután kihűlt pl tejfölös poharakba adagolva lefagyasztom. Ilyenkor csak előveszek egy adagot, kiolvad (ha sietek, mikrós rásegítéssel), átforrósítom, hogy a mélyhűtés-olvadás közben keletkezett feles leve elmenjen, és használatra kész. Nemcsak pizzára, de pl paprikáshoz, krumplis tésztához, sűrű babgulyáshoz is nagyszerűen felhasználható.

3 megjegyzés:

trinity írta...

Pizzaügyben én Manapó"fehér" pizzájára adom a voksom-mostanában én is a fehér kencéset szeretem....

Medvehagyma-rulez :))))Így szokták mondani, ugye??:)))

A csokisod nagyon klassz!!!
Legközelebb én is így csinálom, ahogy írtad, 2 tojással! Köszi!!!

Garffyka írta...

Trinity, ejnyje, ezért beírás és kukoricára térdepeltetés jár! Hiszen régen ágyikóban lenne a helyed, holnap nagy napotok lesz :-))

Chef Viki írta...

Szűzanyám, csak most ültem gép elé, és mit látok??? Káprázatosak a pizzák, listára tettem!

Ez a süti... Nekem nagyon bejött töményen, imádom a full csokit :-) De szuper a fejlesztés!