Oldalak

2008. szept. 18.

Egyszerű és nagyszerű

Egyszerű, gyorsan összerakható és nagyszerű.
Igaz, a négy alapanyag előkészítéséhez öt különböző edényt használok, majd ráadásul egy hatodikat is, amiben megsütöm, mégis, azt mondom, az alább leírt sorrendben készítve tengap sem került fél óránál többe összeállítani, pedig Manó - mikor éppen nem édesapjával kirakózott - még segített is rizset kevergetni, tepsit olajozni.

Kolozsvári rakott káposzta

Két savanyúkáposzta konzervet felnyitok, levét lecsorgatom, nagyobb edénybe teszem, hideg vízzel felengedem, hagyom kicsit ázni. Természetesen lehet otthon savanyított káposztát is használni és áztatni sem muszáj, ha valaki nagyon savanyúan szereti.
Amíg a savanyú káposzta ázik, kanálnyi forró olajon jól megforgatok egy kis bögrényi rizset, felöntöm 1:2 arányban vízzel, kávéskanálnyi citromlevet teszek hozzá, félrebillentett fedő alatt, enyhe tűzön főni hagyom.
Amíg a rizs készül, nagyjából fél kg darált husit (mi fele-fele arányban használunk disznó és marhahúst) kevéske forró olajon megfuttatok, fehéredésig pirítok, "morzsásra" kevergetem, fűszerezem só, bors, csipetkényi pirospaprika, egészen kevéske vizet adok hozzá és készre párolom.
Egy újabb edénybe két evőkanálnyi olajat melegítek, kicsavarom a savanyú káposztát, ráteszem a meleg-forró olajra és két fakanál segítségével jól átforgatom, puhítom-pirítom, nagyjából hat-nyolc percet. A csavarás következtében gombóccá összeállt aprított savanyú káposztát, mikor az edénybe teszem, ujjaimmal kicsit szétzilálom, így kevergetni is könnyebb.

készen várakoznak: darált husi, rizs, savanyú káposzta,

Bekapcsolom a sütőt 180-200 fokra (légkev.)

A készre főtt rizset és a szintén puhára pirult-párolódott marhahusit villával összekeverem. Azért villával, mert így egyenletesebb eloszlású lesz a rizs és a husi, ugyanakkor a puha rizsszemek sem törnek meg.

Egy kis tálkába belepottyantok két és fél kis tejfölt (vagy egy nagyot), összekeverem kevéske sóval, borssal és három-négy kanálnyi vízzel.

Egy tepsit ecsettel vékonyan kiolajozok.

A tepsibe rétegezem: a savanyú káposzta fele, a rizses darált husi, a tejföl felével-kétharmadával megkenem

,

ráteszem a maradék savanyú káposztát, majd a maradék tejfölt is



A tepsit a forró lerbe tolom. Amíg sül, pirul, elmosogatom a keletkezett halmot - ami inkább csak látszatra sok, mert viszonylag nagyméretű edények, de mindössze öt darab (rizsnek, darált húsnak, káposztának kettő - áztatás, párolás-, tejfölnek), négy fakanál, egy tejfölös kanál - és megterítem az asztalt.

A kész kolozsvári rakott káposztát



kockára vágva, tejföllel tálalom

.


Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések: